Könnyű túra Zsámbék felett

 Zsámbék és a fölötte magasodó Nyakas-hegy csodálatos kirándulási lehetőséget kínál azoknak, akik szeretik a természeti szépségeket és a kulturális, történelmi örökséget egyaránt felfedezni. A város talán leghíresebb látnivalója a Premontrei kolostor és templom romjai. Erről már én is írtam korábban egy rövid bejegyzést ( https://bakancsosan.blogspot.com/2021/03/zsambeki-templomrom.html ). Most azonban egy könnyű körtúrára hívnálak el benneteket, amelynek során a Zsámbék felett húzódó, a Gerecse-hegység egyik legkeletibb, hozzávetőlegesen észak-déli irányban húzódó vonulatához tartozó Nyakas-hegyre kaptatnánk fel.

A hegy platójára felkapaszkodva több irányba nyíló remek kilátásban lehet részünk. A tetőn füves sztyeppeszerű réteken, feketefenyőkkel tarkított ligeteken át haladhatunk, melyek ideálisak a természet szerelmeseinek, fotósoknak és a nyugodt sétáknak. Túránk során érintjük a Töki szakadék peremét is, ahol fiatal vegyes cserjés, ill. fenyves erdőben barangolhatunk, melynek során itt-ott a lombok közül kitekinthetünk a Gerecse vonulataira. Lefelé tartó gyaloglásunk közben hatalmas szőlők mellett elhaladva érhetjük el a település szélét. Tovább hangulatos pincesoron nézelődhetünk, majd egy régi sváb temető érintésével juthatunk vissza a kiindulási pontunkhoz.

Rövid leírás a túrához: gépkocsinkat a romtemplom előtt lévő parkolóban (GPS koordináták: 47.550088, 18.714860) hagytuk hátra. Innen a Sárga jelzésen jobbra kerüljük az új temetőt és emelkedünk felfelé a hegy oldalában. Mintegy 1500 méter után érdemes a platón jobbra kitérőt tenni egy modern kereszt mellől nyíló kilátás érdekében. Visszatérve a Sárgára, lapos bányagödrök mellett haladjunk tovább, majd hamarosan keresztezzük a zöld színű Tölgyfalevél tanösvény útvonalát. Ezen haladjunk tovább, mert ez fordít vissza bennünket a kiindulási helyünk felé. De előbb keresztezzük a Piros szőlő tanösvényt, melyen jobbra haladjunk a szőlők között mintegy 700 métert, majd újra elérjük a zöld tanösvény jelzést. Kb. 1 km után balra elhagyjuk a jelzett utunkat, hogy az utolsó szakaszon közelítsünk a régi temető irányába. Túra hossza kb. 9,5 km.

(Bejárva: 2025.03.02-án)




















Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések