Körtúra a Mecsek kilátóhelyei között - Pécs

 Talán azt nem kell hangsúlyozni, hogy Pécs országunk egyik legrégibb, műemlékekben, történelemben és kulturálisan is gazdag települése. Persze földrajzi elhelyezkedése is pezsgő kihatással van a környéket bejárni kívánó túrázókra. Ebben a rövid bejegyzésben a város felett magasodó romjairól is híres Tettye városrészről elindulva fogunk felkaptatni a Misina-tetőre, amelynek tetején található az 1973 óta üzemelő tévétorony, az ország legmagasabb építménye, egyben Pécs és a Mecsek látképének szerves része.

Ha időnk engedi, akár egy egész napot is eltölthetünk a túra látnivalóival történő megismerkedés során. Már a kiindulási pontunkként kijelölt Tettye önmaga is vonzza az idelátogatókat. Csodás parkja, az itt található egykori püspöki palota romjai, a kiépített fémszerkezetű kilátópont, mind-mind ösztönöznek bennünket a bejárásukra. Innen először a Tettye felett magasodó hatalmas sziklafalon kialakított Balázs-pihenőhöz "mászunk" fel, ahonnan páratlan kilátásban gyönyörködhetünk. Tovább emelkedve a félkörös oszlopsoros építményhez, az Ilonka-pihenőhöz érhetünk el. Az út folytatása során távolról érdekes kialakítású építményt fedezhetünk fel, melyhez rövid kitérőt téve állapíthatjuk meg, hogy a a Mecsek-kapu terméskőből emelt, bástyatornyos építményéhez értünk el. Innen újra visszatérve a kiválasztott útvonalunkra, hamarosan elérjük az állatkert kerítését, amely mellett kanyarogva közelítünk a város jelképét is képvíselő a Misina-tetőt koronázó TV-toronyhoz. A TV-toronyból aztán körkörös panorámában kapunk áttekintést arról, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen.

Miután kipihentük magunkat a torony kilátó teraszát körbejárva, visszaereszkedve a földre tovább megyünk a sípálya melletti hegyoldalban, és hamarosan el is érjük a Dömörkapunál az egykori felkapott Vidámpark területét. A terület ugyan bejárható, de sajnos csak néhány, egykori fényére utaló maradványt fedezhetünk fel. Innen kanyarogva ereszkedünk a csodás kilátást biztosító Flóra-pihenőhöz, ahonnan a túra lezáráshoz már csak le kell mennünk a kiválasztott útvonalunkon, a kiindulási pontunkhoz.

Túránkat a Tettyéről indítottuk, ahol találhatunk parkolót magunknak, mi a kedvelt étterem közelében hagytuk hátra a kocsinkat (GPS koordináták: 46.087995, 18.236120). Keressük meg a Sárga útvonalat az Irma utca irányába, amelyről aztán balra térjünk le és a korláttal szegélyezett úton kezdjük meg emelkedésünket az első pihenőnk felé. A Balázs-pihenő pavilonja után jelzetlen, de könnyen azonosítható ösvényen induljunk tovább. Érjük el a Zöld négyzet utat, amelyen balra folytassuk utunkat az Ilonka pihenő felé. A pihenőtől továbbmenve, érjük el a Zöld✚ utat, majd arról a Sárga▲ úton haladunk tovább. Amely aztán fel is vezet bennünket a Misina-tetőre. A tetőről a Sárga útvonalon ereszkedhetünk a Dömörkapuig, onnan a Sárga▲ rövid szakaszán érjük el a Flóra-pihenőt. A Sárga útvonalhoz visszatérve, folyamatosan azon ereszkedve érhetünk vissza a kiindulópontunkhoz. A túra teljes hossza mintegy 7 km.

(Bejárva: 2024.09.20-án)


























Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések